Kézdi Imola Jászai Mari-díjas, többszörös UNITER-díjas színésznő. 1977-ben született Csíkszeredában. Tanulmányait Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen végezte. 2002–2023 között, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, jelenleg szabad(úszó)madár, Aradon él. Két gyermek édesanyja. Verseit 2020 óta közlik irodalmi lapok (Látó, Helikon, Székelyföld, Újvárad, Korunk). 2021-ben jelent meg első verseskötete (Miniallűrök, Koinónia kiadó).
Tavasz, nyár, ősz, tél — igen, így megy ez, de mi van, ha mégsem? Mi van, ha a csinosan illesztett járólapokról kiderül, hogy mindegyik örvényt takar? Mi van, ha ég a mennyezet és plafon az ég, és vaksin pislognak rajta a csillagok? Hogyan emészti meg az ember a gyomoridegent, mikor használható a lélekütőkártya, mit kezdünk magunkkal az alagsorsban, ahol rajtunk kívül ott tanyázik még a bűntudatalatti is, mit tehet útjának felén az, aki már csak halványan emlékszik magára, hogy mégse legyen belőle hintapalimadár? Kézdi Imola rájött! Ne essen kétségbe! Lapozza fel e könyvet, és tudja meg, hogyan kell kinyírni és egymásra ölteni a magyar nyelvet. E fülszöveg a szerző szavaival él vissza. (László Noémi költő)
Szeretek játszani, de csak úgy, ha a játék komolyan vehető. Mert más rétege van a nevetésnek, ha érzem mögötte, hogy sírhatnék is, te itt leszel. Enélkül a játék csak felület marad, amiben elveszünk. Imola versei játszani hívnak, és megyek, mert a szavak játékában tapintható mindaz, amit azok valóságához keresek. Hogy a kín megszólítható, olyan természetesen, mintha csak át kellene ölelni ahhoz, hogy ne megrendülten álljak, hanem önkéntelenül elmosolyodjak előtte. (Tisza Kata író, interkulturális pszichológiai szakértő)