A háború nem változik. Talán ez a legfőbb üzenete Erich Maria Remarque lassan százéves regényének, amelyben saját és nemzedéke értelmetlen szenvedését örökítette meg. Az író tizennyolc éves korában, az iskolapadból került az első világháború vérszivattyújába, ahonnan súlyos sérülésekkel tért haza. A Nyugaton a helyzet változatlan azonban nem egyszerű életrajzi regény, hanem zsigerien érzékletes megjelenítése a modern háború embertelenségének. A frontról nincs visszaút, nincs boldog befejezés: még a túlélők is borzalmas testi és lelki sebeket cipelnek egészen halálukig. A lövészárkok sötétségében csak a bajtársiasság felvillanásai nyújtanak pillanatnyi menedéket.
Erich Maria Remarque regénye rendkívül időszerű volt első megjelenése idején, 1929-ben, amikor már gyülekezni kezdtek az elsőnél is pusztítóbb második világégés viharfelhői – nem véletlen, hogy a könyvet több országban is betiltották a rohamosan fasizálódó Európában -, és legalább ennyire aktuális ma is, amikor néhány száz kilométerre Magyarországtól városok lángolnak és ágyúk dörögnek. Az embertelenség idejében az irodalom minden korábbinál fontosabb.