„Két férfi ült szótlanul a Frankfurt–Toronto járaton, könyveikbe mélyülve.
A fiatalabbik egyszer csak felnézett, és odafordult az idősebbhez:
— Tudod, ez most egyáltalán nem olyan, mint amikor Kolozsvárról költöztünk Budapestre. Most nem érzek semmiféle olyan elszakadást. Inkább mintha csak egyik nagyvárosból a másikba költöznénk…
— Talán mert nem a gyökereinket téptük ki ezúttal? S nem lesz „annyira” nehéz? – ugyanis szeretett ilyeneket mondani.
Majdnem tíz évvel azelőtt, amikor első emigrálásuk idején Budapestre érkezésük után pár nappal a (különben maga is kolozsvári) gyógyszerész házigazdájuk egy este váratlanul kirúgta őket, ültek egymással szemben egy éjszakai villamoson a pesti utcákon zakatolva, reménykedve, hogy valaki csak befogadja majd őket éjszakára, s az akkor még gyerek fiatalember egyszer csak így szólt:
— Hát, atyám, mondtad, hogy nehéz lesz az elején, de ennyire? — s ez aztán szállóige lett a családban és baráti körben.