Míg Gabriel García Márquez Macondóját az önkényuralom szeszélyes fantomjai kísértették, addig Mariana Enríquez Buenos Airesét a csoda helyett a könyörtelen fájdalom és igazságtalanság itatja át. Enríquez bravúrosan szűri át az argentin történelem és jelenkor lassú erőszakát a klasszikus angolszász horror hagyományain.
Novelláinak metszően valóságos, feminista horrorja olyan témákat olvaszt magába, mint a női test eltárgyiasítása, a radikális társadalmi egyenlőtlenségek, a mindenütt megbúvó toxikus patriarchátus és elnyomás, a népirtás, a migráció vagy épp a környezet kizsákmányolása. A kimondatlan aljasság megcsillan a történetek sötétjében.
Az elveszett és kitaszított szereplők élénkségének és a cselekmény aurájának köszönhetően a szövegek messze túlmutatnak a politikán és a horror zsánerén.
Enríquez erős nőkaraktereit melankólia járja át, nem jönnek rá, mi zúzza össze őket saját gyötrődésük körforgásában, bénultan és magukra hagyatottan állnak a történések előtt. Vigaszt csak a bizarr fétisek, az eltűnt gyerekek utáni nyomozás, a halott popsztár húsa, az okkultizmus és a pirománia nyújthat.