Egy zúzdában, két korszak határán játszódik a Túlságosan zajos magány: a nyomtatott és a bezúzásra ítélt könyvek korszakhatárán. Hőse, az önhibáján kívül, szakmai ártalom következtében művelt Hanťa harmincöt éve préseli és bálázza, díszíti-címkézi a műhelyébe pottyantott papírneműt. A hentesüzleti zsírpapírtól kezdve a bibliapapírra nyomott klasszikusokig mindent. Kihalássza és olvasgatja kedvenceit, Vincent van Gogh napraforgós reprodukcióival vagy egyéb hulladék poszterekkel díszíti a kész bálákat, és sörbe fojtja a világ dicsőségének mulandóságán érzett mélységes bánatát. Isten nyugosztalja az áldozatul esett húslegyeket, egércsaládokat és a bőrkötésbe csomagolt világmegváltó eszméket! Ámen.
Ez az eredetileg 1977-ben, szamizdatban megjelent írás Hrabal életművében és nemzetközi megítélésében is korszakhatárt jelent, a legmagvasabb szövegei közt tartják számon.
A gyöngéd barbár az 1968-ban öngyilkosságba menekült költő-festő barát, Vladimír Boudník halálának évfordulójára készült szöveg. Hrabal ars poeticája. Kurva fix!
Senki más nem fejezi ki úgy Prágát, mint Bohumil Hrabal. Csak ő képes a barokk képzeletet a kisember humorával ötvözni. (Milan Kundera)