Ujjait öntudatlanul a karjába fúrta, mintha fizikai fájdalommal viaskodna.
Össze sem tudta számolni, hányszor hullott már a vére.
Egyszer elvesztette a jobb karja összes csontját, s ennek az útnak a során a homlokán és a kezén viselt sebhely mellé máris szerzett még egyet a mellkasára és párat az alkarjára, se mindeddig soha, egyetlenegyszer sem érezte azt, amit most: hogy végzetesen meggyengült, hogy pőre és kiszolgáltatott lett, hogy varázsereje legjavától fosztották meg.
Hermione, ha ezt elpanaszolná neki, azt mondaná, a pálca annyit ér csak, amennyit a varázsló, aki használja.
De Hermione nem tudhatja ezt, ő nem élte át, hogy a pálcája magától meglódul, akár az iránytű, és aranyló lángolkat lő az ellenségre. Harry most érezte csak át igazán, hogy mennyire bízott őrangyalában, a pálcájában lévő ikermagban, most, mikor már elveszítette azt."