Amikor elveszítjük egy hozzátartozónkat, és vigasztalanok vagyunk, úgy érezzük, minden hiába: a gyászunkból senki nem tud meggyógyítani.
És ez így van rendjén. Azt szokás mondani, "ki kell fájni magunkat". Más szóval, be kell mennünk az alagútba, hogy aztán a végén kijöhessünk a fényre. De milyen jó is, ha nem egyedül kell ott bolyonganunk, hanem van egy szakember, aki megfogja a kezünket és velünk együtt halad a kifelé vezető úton.
A gyászkísérők támaszt, erőt és bátorítást adnak, és annak a bizonyosságát, hogy nem hagynak egyedül elveszni a fájdalmunkban. Visszaigazolják, hogy eddig nem tapasztalt riasztó érzéseink a tragikus veszteségre adott normális reakciók. Nem sürgetik a gyászfolyamatot, hanem segítenek elviselhetővé tenni, és annak reményét nyújtják, hogy lehetséges a megbékélés.