A felnőtt író és pszichológus, az éles szemű, mégis együttérző megfigyelő tekintetével látjuk a két háború közötti „román világban” Kolozsvár, Vízakna és Bukarest között hányódó családot, a megélhetésért szívós harcot folytató édesanyát, a hébe-hóba felbukkanó apát, akinek ügyvédi praxisát a magyar kisebbséget sújtó diszkrimináció veszélyezteti, a testvéreket és féltestvéreket, a közelebbi és távolabbi rokonokat – megannyi elgondolkodtató sors, dokumentumértékű megfigyelés a Polcz Alaine hagyatékából előkerült önéletrajzi írásokban.
„Akkor kezdődött, hogy hallgattam. Sok mindenről hallgattam, egészen késő felnőtt koromig. A legfontosabb, legnehezebb dolgokról nem beszéltem. De akkor csak azért hallgattam, mert láttam, hogy ők nem értenek engem. Úgy éreztem, hogy áthidalhatatlan távolság van köztem és a felnőttek közt. Nem volt kellemetlen ez a távolság, mert egyébként tényleg nagyon szeretett apám is, anyám is.”