Iskola a hataron

Az „Iskola a határon” Ottlik Géza legfontosabb műve, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotása. Megjelenése idején (1959) csak szerény visszhangot váltott ki, de a valódi rangja mindinkább megmutatkozott. A hetvenes években példaértékű művé vált az újabb írónemzedékek új szemléletre törekvő alkotóinak szemében.
*

A fejezetek három főszereplőt emelnek ki: Medve Gábort, Szeredy Danit és az eseményeket fölidéző Bébé becenevű Both Benedeket. Ők hárman nem váltak katonává, illetve később otthagyták a hadsereget.

Medve Gábor Bébére bízta azt a kéziratot, amely a katonaiskolai éveket dolgozza fel. Természetesen Bébének is megvannak a maga kitörölhetetlen emlékei, amelyekkel a kéziratot tanulmányozva ismételten szembesül. Az iskolai évek felidézése tehát két nézőpontból áll előttünk: egy rögzített és így egyértelmű szöveg által, és egy erre is reflektáló, állításokat megerősítő, kétségbe vonó s kiegészítő másik szöveg által.

Bébé festőművész lett. Eleinte azt gondolja, hogy a hiteles felidézés viszonylag egyszerű, de hamarosan rá kell döbbennie „az elbeszélés nehézségeire”. Arra például, hogy korántsem biztos, hogy Medve Gábor, azaz M. kézirata tiszta dokumentum...

Az iskola tízéves korban veszi fel a növendékeket, indítja az első osztályt, de heten a második év elején csatlakoznak hozzájuk. Új fiúk tehát egy többé-kevésbé már összerázódott közösségben, ahol a vezér Merényi és közvetlen környezete egy-két évvel idősebb a többieknél, ugyanis osztályismétlők. Az idősebb életkor és a nagyobb helyi tapasztalat előnyükre szolgál az újoncok, a „civilek” betörésénél.

Az „Iskola a határon” középpontjában kiskamaszok állnak, olyan életkorúak, akiknél a banda-, a csapatszellem amúgyis erős, annak ellenére, hogy szükségszerűen kialakulnak a markánsan hierarchikus viszonyok, s hogy e bandáknál a civil életben sem ritkák a kegyetlenkedések. Ezek persze mindig a felnőtt világ leképeződései is...

Merényiék a civil életben egyértelműen deviáns figurák lettek volna, a katonaiskola törvényszerű szellemisége azonban kimondatlanul is nevelődési eszköznek tekintette a növendékek világának hierarchikusságát, az ebből következő kiszolgáltatottságot, a kegyetlenkedéseket. A regény vége felé kicsapják Merényiéket, mert az egyik fiú mindent elbeszél az intézmény papjának...

Medve és Bébé nemcsak két nézőpontot jelent, hanem természetesen két egymástól eltérő személyiséget is. Egyik sem azonos a regényt író Ottlik Gézával, de mindegyik alakba beleszőtt önéletrajzi elemeket is.

Bébé hasonlóképpen megküzd a beilleszkedés nehézségeivel, de ő nyitottabb, barátkozóbb szellemű, s az „érvényesülés” érdekében megalkuvásokra is hajlandó...

*
Az „Iskola a Határon” című ezen kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik szeretnék megismerni ezt az egyrészt szabályos diákregényt, mulattató, néha tragikumba forduló diákcsínyekkel, ártatlan vagy borsos kamasztréfákkal, ugyanakkor jóval többet is ennél: egy társadalom lélektani regényét. Szeretnének bepillantani a Horthy-korszak leendő katonatisztjeinek nevelésébe, a határszéli kadétiskola életébe, ahová az úrifiúkat küldik, hogy a legérzékenyebb kamaszkorban történő kínzatások és az embertelen fegyelembe való nevelés után legtöbben maguk is a nevelőikhez hasonló kínzókká, fegyelmezőkké váljanak.

„Ottlik hitelesen és nagy művészettel ábrázolja ezt a testi-lelki terrort, aminek védtelenül ki vannak szolgáltatva ezek a kamaszok, és azt a folyamatot, amely odáig zülleszti őket, hogy ezt a természetellenes világot természetesnek és egyedül lehetségesnek fogadják el. A kadétiskola komor, baljós épülete a húszas évek Magyarországának szimbóluma – és a regény ennek a szimbólumnak társadalmi és erkölcsi tartalmát, valóságát mutatja be, ítéletet mondva fölötte.”